Felfoghatatlan

Éreztétek már úgy, hogy teljesen magatokra maradtatok? Persze, egy csomó ember nyüzsög körülöttetek, ott a család, a munkatársak, iskolatársak, de mégis olyan magányosan. Amikor minden széthullik körülöttetek egy szempillantás alatt. A szinte tökéletes élet.. Mikor mindenetek megvan.. Egyszer csak darabokra esik, és akkor megáll az idő. Lemaradunk. Minden megy tovább, de mi nem tudjuk rendbe tenni a dolgainkat, az élet rohan tovább és mi ebből nem észlelünk semmit. Eltelnek úgy napok, hetek, hónapok hogy nyaldossuk a sebeinket közben pedig lemaradunk az értékes dolgokról. Változtatni szeretnénk, de nincs hozzá lelki erőnk. Amikor annyira fájdalmas a múlt, hogy nem hagy továbblépni. Mikor a boldog emlékeink örökre emlékek maradnak és nem élhetjük át őket újra. Mikor egy nagy dolog történik ami annyira padlóra küld minket, hogy hirtelen elfelejtünk mindent. A céljainkat, a kötelességeinket, mindent amiért eddig idegeskedtünk. Hirtelen nem érdekel már minket, csak egyedül akarunk lenni és nem törődni semmivel.. Nos, ez történt velem is.